IVANICS TAMÁS színész, bábművész, rendező, akinek mindig vannak tervei, állandóan akar valamit az élettől, hatalmas energiákat tud megmozgatni, hogy megvalósítsa az álmait. Még egyetemista volt, mikor a Borka Mumusföldön című előadásban találkoztunk, majd első rendezéséhez is a Mannát hívta segítségül. A Címzett: Anyegin tantermi előadás lett szerelemről, csatákról és kihívásokról. Mindkét előadás a mai napig látható, kiállta az idő próbáját, és elnyerte a gyerekek szeretetét. Tamás a Ciróka Bábszínház tagja, ahol szintén segítik a színészek álmainak megvalósítását, így remek műhelymunkáknak ad otthont – például Tamás készülő Hamlet rendezésének. A Mannában a legutóbbi közös álmunk Tamással épp idén szeptemberben valósult meg, egy szóló előadás az Új bábszínház Újbudán sorozat keretében: A rút kiskacsa. Egyértelműen nem csak gyerekeknek, mert az ő ötleteiből készülő előadásokból mindig kiderül, hogy a báb kortalan műfaj!
Mi jut eszedbe először a Mannáról?
Először Gáspár Anna hangján az a szó, hogy „Persze!” Idáig akárhányszor megkerestem, hogy szeretnék valamit csinálni, mindig ez volt a válasz. Ami a mai viszonylatokat tekintve nem mindennapi hozzáállás. Hálás vagyok.
Hogyan mondanád el egy ismeretlennek, hogy mit csinál a Manna, vagy a Te életedben, szakmádban hogyan van szerepe a Mannának?
Azt mondanám, hogy képzelj el egy nagy irodát, ahol csak nők dolgoznak és mindannyian azon fáradoznak, hogy minőségi színházi előadások jöjjenek létre. Ezért rengeteget telefonálnak, e-maileznek, rohangálnak, egyszóval szerveznek… A Manna egy nyitott szellemiségű „intézmény”, ami álmok megvalósításában segít. Az első rendezésem létrejötte is nagyban köszönhető nekik. Számomra egész biztos, hogy életre szóló élmények maradnak azok az előadások, amik Manna szárnyai alatt születtek. Az eddigi munkák alkalmával valahogy kizárólagosan lelkes, tehetséges, rátermett alkotók gyűltek össze, akik tényleg akarták azt, amit csináltak, így az előadások színvonala is garantált volt.
Sokat beszélünk „független színházról”, szerinted van olyan, hogy „független színész”? Te minek tartod magad?
Mindenki függ valamitől vagy valakitől, így egy színész esetében, aki nem kőszínházi körülmények között dolgozik, talán jobb kifejezés a „szabadúszó”. Tehát aki megválogathatja, mit vállal el és mennyiért. Azt gondolom, ehhez bejáratott névnek kell lenni a szakmában, amiért keményen meg kell dolgozni. Szívesen lennék ez a típusú alkotó, aki ilyen szinten szabad, de még addig sok van hátra. Vagy nem vagyok még elég bátor, hogy belevágjak. Egyébként szeretem a társulati létet, de elengedhetetlen, hogy legyen minden évadban legalább egy külsős produkcióm. Az frissen tart.
Sajnos most elkerülhetetlen a kérdés. A hirtelen megváltozott kulturális finanszírozás hogyan érinti a Te életedet közvetlenül?
A saját bőrömön egyetlen dolgot éreztem meg idáig: a Manna által forgalmazott szóló előadásomat, A rút kiskacsát egyelőre nem játszhatom tovább rendszeresen az állandó játszóhelyén. Sajnálom, mert arra sem volt idő, hogy odaszokjanak a nézők.
Hogyan látod magad 10 év múlva?
Érettebbnek és sokkal magabiztosabbnak.
Ha most üzenhetnél a 10 éves énednek, mit mondanál neki?
Nyugi, légy boldog és játssz!