SIPOS VERA színésznő, koreográfus, aki verseket ír, sőt saját kötete is megjelent. Izgalmas személyiség, titokzatos nő, törékeny szépség. A Manna Akárkik című tantermi előadásával körbejárta az ország sok középiskoláját, mozgást tervezett a Babák produkcióhoz, most pedig a Kérsz teát? kapcsán találkoztunk újra. A NANE előadása a Manna támogatásával kerül műsorra havonta a Jurányiban, ahol Sipos Vera és Bánki Gergő arról beszélnek, hogy miért olyan bonyolult a nem, ha szexről van szó?
Mi jut eszedbe először a Mannáról?
Hogy jó emberekkel fogok dolgozni, valami olyan helyen és olyan darabban, ami kihívás, de minimum különleges. És hogy biztonságban vagyok színészként.
Hogyan mondanád el egy ismeretlennek, hogy mit csinál a Manna, hogy a Te életedben, szakmádban milyen szerepe vannak ennek az ernyőszervezetnek?
A Manna olyan alapvetően színházi vagy színházi nevelési előadásokat hoz létre, illetve támogat, életben tart, aminek a szokványos kőszínházi rendszerben nem valószínű, hogy lenne helye, pedig témáját, célját tekintve nagyon fontos. Egyrészt társadalmi szempontból, másrészt abból a szempontból, hogy a nézőt tekinti a legfontosabbnak, azt tekintve, hogy szeretne minden korosztályt és társadalmi réteget a színházon keresztül megismertetni, közelebb hozni problémákhoz, napi gondokhoz, életeseményekhez. Ehhez keres alkotótársakat a színészek, rendezők személyében. Illetve mi színészek, rendezők is megkereshetjük a Mannát. Többek között ezért is mondtam, hogy biztonság, bizalom van bennem, bennünk a Manna kapcsán. Bizonyos előadások tervével, vagy tovább játszásával nem is lehetne mást megkeresni.
Sokat beszélünk „független színházról”, szerinted van olyan, hogy „független színész”? Te minek tartod magad?
A színész sosem független. Legfeljebb szabad. A színházban függünk a rendezőtől, a kollegáktól, a darabtól, magától a színházi rendszertől, intézményektől, az egyeztetőktől, de még a saját szerepünktől is sokszor, nem beszélve a nézőkről, és még az időjárástól is talán. Szabadnak viszont lehet lenni és maradni, gondolkodásban, játékban, játékkedvben, bátorságban, kísérletezésben, kivitelezésben. Én igyekszem ilyen szabad lenni, és ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék kötöttségben lenni akár egy kőszínháznál. Csak ott erősebbek a nem mellesleg szükségszerű szabályok. Függetlenként talán nem kell megfelelni annyi elvárásnak, ez bátorságra késztet, de azért felelősséggel. A függetlenség nem jelent felelőtlenséget. Megválaszthatom, hogy kikkel hol és min dolgozom, vagy miben veszek részt, ez nagyon felszabadító. De nem jelenti, hogy mindegy, mit csinálunk. Sőt. Sokszor erősebben ki kell találni mindent, vagy meg kell duplázni az energiát, hogy létrejöhessen egy előadás.
Sajnos most elkerülhetetlen a kérdés. A hirtelen megváltozott kulturális finanszírozás hogyan érinti a Te életedet közvetlenül?
Lényegében egzisztenciálisan érint. Ha lekerülnek az előadásaim, vagy minimálisra csökkennek, vagy nem jöhet létre új produkció, a megélhetés kerülhet veszélybe.
Hogyan látod magad 10 év múlva?
Épp azon gondolkoztam minap, hogy nem látom magam 10 év múlva, és hogy ez nagy baj-e. Csak a jelen pillanatra tudok most reagálni. Színésznek látom magam tíz év múlva is, és talán még rendeznék, ha lesz lehetőségem.
Ha most üzenhetnél a 10 éves énednek, mit mondanál neki?
Hogy most történik valami olyan, amiből látod, sejtelmed sem volt, hogy ez lesz! Mondjuk most se tudjuk valójában mi történik, jó Neked, hogy Te már tudod! ‘