SZIRTES BALÁZS egy igazi self made man a mai színházi világban. Kevés ilyen van. Kevés ilyen kaliberű színész van ezen a pályán, aki így tudja maga köré rendezni a világot. Kitalál valamit, és megcsinálja. Nem ismer lehetetlent. Mindeközben gentleman. Gáláns, céltudatos, kitartó. Közös munkáink mind szóló előadások, a legtöbb az ötlettől, a fordításon, szövegkönyvön keresztül a szórólaptervezésen át a megvalósításig Balázs munkája. A Manna csak azt a keveset teszi hozzá az előadásaihoz, ami még esetleg marad a végére, illetve, hogy támogató társakat – asszisztenst, technikusokat – állít mellé ezekben a vállal(koz)ásaiban. Kitalálja magát, a szerepeit, azt, amire épp szüksége van, amit épp a leghitelesebben tud közölni. És ízléssel, kíváncsisággal, végtelen maximalizmussal megvalósítja. Így született A kis herceg, a Szépkisnap, és a The importance of being Oscar című angol nyelvű kétfelvonásos is. És megint van új terve… már említette… megint egy szóló… amit megint érdemes lesz megnézni!
Mi jut eszedbe először a Mannáról?
Sokszínűség, utazás, biztonság, háttér -ez a néhány jelző jutott eszembe.
Hogyan mondanád el egy ismeretlennek, hogy mit csinál a Manna, vagy a Te életedben, szakmádban hogyan van szerepe a Mannának?
Azt a nagyszerű érzést mesélném el, amikor a nézőtéren ücsörögve nézem az éppen a nemsoká kezdődő egyszemélyes előadásomhoz készülő színpadot, díszletet, világítást, és eszembe jut, amikor – akár évekkel azelőtt – először felvetődött a produkció gondolata a fejemben. Csoda látni a konkrét, napi megvalósulást.
Sokat beszélünk „független színházról”, szerinted van olyan, hogy „független színész”? Te minek tartod magad?
Talán inkább olyan van, hogy „időnként független utakra kalandozó” színész.
Sajnos most elkerülhetetlen a kérdés. A hirtelen megváltozott kulturális finanszírozás hogyan érinti a Te életedet közvetlenül?
Nagyon rosszul érint. Mert bár – Istennek hála – sok helyen dolgozom, de ezek mind a legérintettebb kategóriákba tartoznak: függetlenek, utazó és állandó játszóhelyű magánszínházak, befogadó színházak. És bár még bízhatunk a megoldásban, de az addig eltelő bizonytalan idő, kedv-, invenció- és lélekgyilkos.
Hogyan látod magad 10 év múlva?
Nem látom. És ez nem biztos, hogy jól van így…
Ha most üzenhetnél a 10 éves énednek, mit mondanál neki?
„Carpe diem!” mondanám a kis Balázsnak, aki furcsán nézne rám, megkérdezné „ez mit jelent?” majd továbbra is azt gondolná magában, hogy az ideje végtelennek tetszően sok.