TÁRNOK MARICA egy csoda. Megkerülhetetlen jelenség a színpadon, elképesztő energiával játszik, él, semmit sem bíz a véletlenre. Mindenre van ötlete, nincs számára lehetetlen. Alakításai mellett nem lehet elmenni szó nélkül, játsszon akár felnőtteknek, akár gyerekeknek. Hat éve alapította Marica Bábszínházát, ami egy adakálymentesített kis kuckóban működik a hatodik kerületben, táborokkal, gyerekelőadásokkal, integrált foglalkozásokkal. Csoda, mert minden gyerekeket és minden felnőttet azonnal elvarázsol, csoda mert kitartóan, hittel, szeretettel ad minden nap, minden alkalommal, mindenkinek. A Manna több éve dolgozik együtt Maricával és bábszínházával az iskolai és óvodai programjaink kapcsán, segítünk eljuttatni az értékes előadásokat az ország minden csücskébe. Mert a csodára szükség van.
Mi jut eszedbe először a Mannáról?
Először kanizsai barátaimtól halottam a Mannáról, akik lelkesen kérdezték, hogy te ismered őket? Mert olyan jó drámapedagógiai programokat hoztak ide! És meséltek, meséltek… én meg alig vártam, hogy találkozzunk. Aztán egy csodálatos projekt végre összehozott a Mannával és azóta is kapcsolatban vagyunk. Felnőtt bábszínházi kísérleti előadásunk a Stanna és Panna, a Manna segítségével születhetett meg. Ez nekünk nagyon fontos lépés volt.
Hogyan mondanád el egy ismeretlennek, hogy mit csinál a Manna, vagy a Te életedben, szakmádban hogyan van szerepe a Mannának?
Nagyon fontos intézmény, mert azontúl, hogy magas minőségű előadásokat hoznak létre, a kezdetektől fogják az alkotók kezét, segítik őket az első lépéstől egészen a játszási lehetőségekig. Megküzdve jogdíjak, költségek, próbahelyek, egyeztetések és egyéb ügyintézések nehézségeivel, különös tekintettel a lehetetlen anyagi helyzettel, forráshiánnyal, a végsőkig támogatják és bíztatják a létrehozó csoportokat, művészeket. Igen, olykor oroszlánként küzdve értük és velük. Bátor programokkal segítve a kezdő rendezőket, színészeket. Ennek a munkáknak is köszönhető az a ma már természetes kulturális élet, amelyben a kortárs outsider művészet és a profi színházi emberek együtt alkotnak. Társadalmi kérdéseket feszegető drámapedagógiai és színházi programok sora áll mögöttük. Szóval mindezen túl nagyszerű EMBEREK, akik szívvel-lélekkel állnak a produkciók és a művészek mögött.
Sokat beszélünk „független színházról”, szerinted van olyan, hogy „független színész”? Te minek tartod magad?
Valódi függetlenség nincs. Mert, ha mástól nem is, de a nézőtől mindig függeni fogunk. Én súlyosan függő vagyok. Nézőfüggő. Szeretném hinni, hogy lehet szellemi, alkotói szabadságban és szólásszabadságban színházat csinálni – folyamatos ige. Lesznek emberek, nézők, akik partnerek lesznek ebben, és gondolkodunk együtt.
Sajnos most elkerülhetetlen a kérdés. A hirtelen megváltozott kulturális finanszírozás hogyan érinti a Te életedet közvetlenül?
Mindenképpen érint. Mi eddig is főként önerőből tartottuk fenn magunkat, de fontosak azok a partnerek, akikkel együtt dolgozunk és akikkel közös programokat viszünk. Akár a társadalmi felelősségvállalás, akár színházi programok kapcsán, de játszóhely lehetőségeinket, partnereinket is érintik ezek a változások. Tehát függünk egymástól, azaz mi tőlük. Nem titok, hogy a túlélés lett a cél. Ehhez most rengeteg erő, kitartás és remény kell. Már eddig is a végsőkig lemerítettek bennünket, minden felélhető forrást aktivizáltunk. Kérdés, hogy meddig bírjuk…
Hogyan látod magad 10 év múlva?
Hááááát, az nagyon messze van. Szeretnék 10 év múlva a kérdéseidre töménytelen hírrel, eseménnyel, színházi programokkal teli levelet írni és tervekkel teli jövőt vizionálni… és csak halkan mondom, szeretnék itthon élni a gyerekeimmel.
Ha most üzenhetnél a 10 éves énednek, mit mondanál neki?
Ne add fel! Nem lesz könnyű, de szép lesz 🙂